Memento mori - Baekyeol

Chanyeol szerette ezeket a pillanatokat. Szerette mikor Baekhyun elveszett az erős karjai között, kis fejét a mellkasának döntötte és a karjaival szorosan húzta magához a kisebb derekát. Kettesben ültek az erkély ajtóban és figyelték, ahogyan az eső megállíthatatlanul zuhogott az égből, hangosan koppanva a korláton.

- Baekhyun?

Az említett érezte a vibrációt a hátán, ami azt jelentette, hogy Chanyeol beszél.

- Hm?

- Semmi, csak nagyon szeretlek - mondta és megcsókolta a fejét.

Baekhyun túl lusta, hogy viselje a készüléket a fülére. Az ok egyszerű; azt akarja, hogy Chanyeol úgy fogadja el, ahogy van, elfogadja, hogy nem hall rendesen.

Így becsukta a szemét és élvezte a meleg ajkakat a bőrén. Tudta, hogy sokaknak teher; másokat úgy értett meg, hogy a szájukról olvasott, ami kellemetlen lehetett egyes embereknek, hogy nem a szemükbe nézett.

- Oh! Kéne valamit készíteni vacsorára! - kiáltott fel hirtelen.

Hónapok óta együtt élnek Chanyeollal, és ez azt jelenti, hogy Baekhyun az, aki a főzésért felel. Ha ő nem lenne, még mindig minden nap ráment enne. Az első találkozásuk is egy tál rámennel kezdődött...

Baekhyun egy pénztáros volt Chanyeolék boltjában. Chanyeol kisvállalkozásokkal kezdte még 23 évesen, így meg tudta tanulni, hogyan kell kezelni egy "céget", amit persze az apja elvárt tőle.

Baekhyun elment az egyetlen személyzeti szoba előtt és susogó hangokat hallott; mindig viselte a készüléket, ha munkában volt. A hang megállt, de megint elkezdődött, amikor tovább akart sétálni. Benyitott az ajtón ahol először teljes sötétség fogadta. Aztán észrevette Chanyeolt ahogy állt a szoba sarkában egy tál rámennel. Nyilvánvaló volt, hogy evett, látszott is a szája szegletében. Csak álltak ott és néztek egymásra.

- C-chanyeol? - csak egy kis vékonyka hang jött ki a torkán.

- Mi van? - kérdezte hűvösen nem törődve azzal, hogy elharapja a szájából kilógó tésztát.

- Te vettél egyet a készletből?! -  a kisebb rámutatott a tálra.

- Ja, de én minden nap kifizetem a kasszánál mielőtt hazamegyek.

- M-minden nap? De ez nem egészséges! - kikapta a kezéből a tányért és kidobta a legközelebbi kukába, amelyért hallott egy kiáltást a főnőkétől.

- Yah! Még a felével se végeztem, de te kidobtad! - letörölte a maradékot a szájáról ahogy felállt.

- Egyáltalán nem egészséges, hogy minden nap, ezt eszed! Én majd adok neked rendes ebédet holnaptól kezdve!

Azóta Baekhyun mindig hozott egy doboz ételt, amit Chanyeol folyton elutasított. Persze ezután sem hagyta annyiban, addig vitte neki, míg szép lassan el nem fogadta. Minden nap egyre közelebb kerültek egymáshoz, Baekhyun mindig figyelte, hogy Chanyeol biztosan megeszi-e az ebédet, és ha igen akkor az rengeteget jelentett neki. Így ment, míg észre nem vették, hogy vonzódni kezdtek egymáshoz, és Chanyeol be nem vallotta neki az érzéseit.

Az egyéves évfordulójuk után össze akartak költözni. Baekyhun szülei nem engedték, mert szerintük Chanyeol nem is szerette őt. Mindketten bizonygatták, hogy ez nem igaz, így Baekhyun szülei adtak nekik egy esélyt.

Chanyeol sóhajtott, majd visszahajolt a hűtőbe. Megvárta míg Baekhyun észreveszi őt, de látta, hogy most túl elfoglalt ahhoz, hogy rá figyeljen. Rosszul érezte magát, ezért úgy döntött, hogy meglepi az utóbbit. Ellökte magát a hideg felülettől és lábujjhegyen elindult felé. Ez egészen addig tartott míg Baekhyun megszólalt.

- Ne merj megijeszteni, Park Chanyeol.

Elkezdett duzzogni - Honnan tudtad?

- Süket vagyok...lehet nem hallom, de észre veszem más jelenlétét - majd ignorálta a karokat, amik átölelték a derekát.

Miután elkészült a vacsora Baekhyun édesen ette a sült húst, Chanyeol hozzá sem nyúlt az ételhez, addig nézte a kisebbet, míg le nem tette az evőeszközt és kérdőn nézett rá.

- Nem eszel? Mindjárt kihűl.

- Azt akarom, hogy etess meg - felelte vigyorogva.

Baekhyun látta a csipetnyi játékosságot a szemében; megrázta a fejét és evett tovább. Annak ellenére, hogy Chanyeol viccesen közölte még komolyan gondolta. Továbbra is csak ült ott nyugodtan és megvárta, míg befejezi az evést. 

Miután végzett felnézett rá és látta, hogy a barátja tányérja még mindig érintetlen. Az idősebb összevonta a szemöldökét és rádöbbent, hogy amit az előbb mondott tényleg komolyan gondolta. Nagyot lélegzett, majd letette a piszkos tányért a mosogatóba mielőtt elkezdte volna etetni Chanyeolt.

Leült mellé, felvette a gombóc húst a kanálra és mondta neki, hogy nyissa ki a száját. A másik csak kivette a kezéből a kanalat, letette a tányérra, és az ölébe húzta a kisebbet. Baekhyun nyikkant egyet és megfogta Chanyeol vállát támogatásként.

- Mit csinálsz?! - sziszegte és kissé megütötte a mellkasát.

Chanyeol megfogta a kanalat és elindította a másik szája felé.

- Én már ettem az előbb, miért- és a kanál már a szájában landolt.

Aztán visszadobta az evőeszközt és a tarkójánál fogva magához húzta. Minden olyan gyorsan történt; a csók nyitott szájjal történt és Chanyeol arra ment, hogy átvegye az ételt a másik szájából, Baekhyun pedig csak kapaszkodott a másik pólójába. A csók véget ért és már csak a nyál volt, ami össze kötötte a szájukat. Mind a ketten nehezen lélegeztek míg a kisebb megint fogta a húst és maga kapta be.

- Csak, hogy tudd ez hosszú lesz...

- Ne sajnáld az időt. - kuncogott és megfogta a csípőjét.

Az igazat megvallva több mint 30 percig etette Chanyeolt. A szája már duzzadt, vastag és fájó volt, de persze itt-ott lopott még egy-két puszit is.

Leült a kanapéra és bekapcsolta a tévét, addig kapcsolgatott, míg nem talált egy akció filmet. Baekhyun oda ment hozzá és leült az ölébe.

- Már megint - a kisebb nyögött, de ettől függetlenül kényelembe helyezte magát. A másik nyakához hajtotta a fejét és mélyen belélegezte az illatát. Chanyeol izgatottan nézte a James Bond filmet, miközben átölelte a testét.

- Miért nem nézed Baek?

- Utálom az akció filmeket, túl gyorsan beszélnek ahhoz, hogy én is megértsem. - A magasabbik mellkasára köröket rajzolgatott és figyelmen kívül hagyta a tekintetét.

- Oké, akkor játszunk Othello-t! Azt szereted, igaz? - megsimogatta a vállát, jelezve, hogy feláll és hozza a játékot.

Baekhyun szeme csillogott az izgalomtól és tapsolt mint egy gyerek - Játszunk! - Vigyorgott fültől fülig.

Chanyeol elhelyezte a fekete-fehér táblát a kanapén, az idősebb törökülésben várt. Tudta, hogy mennyire szereti ezt a játékot. Régebben sokszor látta interneten ilyennel játszani és gondolta megveszi neki. Sajnos nem sűrűn tudták használni mivel túl elfoglaltak voltak mind a ketten.

Chanyeol nehezen tudta vissza tartani a nevetést, miközben nézte barátja komoly arcát játék közben. Letette az utolsót a másik 5 fekete mellé.

-Én nyertem! - a fiatalabb nevetett, miközben nézte ahogy a másik lebiggyeszti az ajkát.

Ez teljes veszteség volt; 40:16

- Még egyszer! - Baekhyun nekiszegezte a mutató ujját a másik arca elé.

Chanyeol elfogadta a kihívást, és újra játszottak. Tudta, hogy Baek szereti játszani ezt, de ez nem jelenti azt, hogy tud is.

Az állás még rosszabb lett; 50:7

A fiatalabb megtett minden tőle telhetőt, hogy nem nevetett, mert attól félt Baekhyun mérges lesz.

- Huh, miért nem tudok nyerni csak egyszer?!- rácsapott a térdére.

Többször is játszottak már ilyet és mindig Chanyeol nyert. Ma különösképp nem akarta, hogy szomorú legyen a barátja, ezért még egy körre hívta.

- Játszunk egy utolsót!

- Oké!

Baekhyun sikoltozott örömében mikor meglátta, hogy több a fehér mint a fekete. A másik viszont magában vigyorgott és átölelte a barátját.

- Nyertem! Én nyertem!

Chanyeol szigorú főnök volt, de most már egy gondoskodó ember. A szemében öröm és csodálat villant.

Baekhyun már összegömbölyödve aludt Chanyeol mellkasán néhány kör után. Kikapcsolta a tévét és bevitte az ágyba a párját. Mellé feküdt és betakarta magukat.

Baek az arcán csókokat érzett, összeráncolta a szemöldökét és már kinyitotta a szemét mikor a barátja megcsókolta a száját.

- Kelj fel és ragyogj Baek!

De ő újra behunyta a szemét és hátat fordított neki, megtett minden tőle telhetőt, hogy vissza tartsa a mosolyát, míg a magasabb morcosan felfújta az arcát.

- Mi a baj Baek? Itt az ideje felkelni...

Még mindig nem moccant meg, aztán Chanyeol közelebb hajolt, hogy megcsókolja a haját, de változás nem történt. Átmászott a másik oldalára míg szembe nem került vele, meg akarta csókolni a száját, de két ujj állt az útjába. Baekhyun egy 'x'-et mutatott neki a szája előtt. Először zavaros volt, de elmosolyodott, mikor látta a kisebbet nevetni. A feje fölé nyomta a két kezét, hogy elérje a száját. Baekhyun nem tudott ellenállni és hagyta, hogy a formás ajkak ostromolják a sajátját. Kis idő után elhúzódtak egymástól és Chanyeol felállt.

- Első a kaja, én itt megvárlak.

Az idősebb zavartan nézett rá. Nem ilyen szokott lenni, mindig átöleli őt hátulról mikor főz mintha, az élete múlna rajta, avagy a pultnak dőlve nézi őt. Vállat vont és lement reggelit csinálni.

Amikor az ajtó becsapódott, Chanyeol sóhajtott és visszadőlt az ágyra. Tegnap este volt egy nagyon rossz álma. Tényleg nagyon rossz.

Chanyeol futott, rohant minden erejével. Nem tudta, miért futott és hová, már csak a fényt látta, ami zöld volt, mikor elérte a kereszteződés végét. Hallott valamit. Egy hangot ami a nevén szólította.

- Chanyeol!!!

Baekhyun.

A hívott férfi megfordult és látta, hogy a szerelme vérben úszott, miután egy hangos csattanást hallott. Volt egy hatalmas épület, azon egy digitális óra.

December 26. 11:42:25

Már egy jó pár éve nem álmodott, amire ennyire emlékezett volna. Remélte, hogy az álom nem fog valóra válni, de régen mindig valami rossz történt egy-egy ilyen álom után. Mit tegyen? Mit mondjon Baekhyunnak? Valószínűleg csak megvonja majd a vállát és nem törődik vele.

Néhány perccel később Baekhyun hangja hozta vissza a valóságba.

- Mindjárt megyek - kiáltotta vissza. Lement a lépcsőn és látta, hogy már tele van az asztal. Mintha egy luxus éttermi reggeli lett volna feltalálva; kényelmes csendben elkezdtek enni.

Egész nap dédelgették egymást, csókokat loptak itt-ott, persze nem feledve a drámákat nézni.

- Úristen! Úgy megverném azt a ringyót! - Baekhyun kiáltott fel, és a feje Chanyeol mellkasának dőlt.

Felvette a készüléket, így hallani tudta a kedvenc filmjét.

Chanyeol nem tudott a filmre koncentrálni, ehelyett ő csak bámulta a férfit előtte. Holnap...mit mondjak...?

Baekhyun kicsúszott a karjai közül és elindult a konyhába vacsorát készíteni. Mielőtt elkezdte volna levette a készüléket és letette az asztalra. Utálta viselni. Amikor használta úgy érezte mintha nem lenne ember, mintha egy gépezet lenne.

Chanyeol nézte a szeretője arcát. Valahányszor ezt tette, mindig rá kellett jönnie mennyire kicsi és törékeny; mindig félt, hogy összetörik az érintése alatt. Átölelte hátulról és az ajkait a fejének nyomta. Baekhyun meg akart fordulni, hogy letudja olvasni a szájáról mit akar majd mondani, de a másik szorosan tartotta és nem engedte megfordulni.

- Maradj, és ne mozogj - Chanyeol motyogta a hajába. Nem engedheti, hogy lássa őt ilyen állapotban. Nem ekkor. Nem Baekhyun.

Nem tudta mit mondott, csak találgatni tudott, Chanyeol erősebben ölelte magához. Ő pedig továbbra is vágta a zöldségeket.

- Mit tegyek veled Baekhyun? - morogta.

Baekhyun tanácstalan volt, érezte, hogy valami nincs rendben.

A vacsora csendesen telt.

Nedves csókokat érzett az állkapcsán Chanyeol. Nem...kérlek, ne tedd ezt nehezebbé.

Ki nyitotta a szemét és egyből meglátta a szeretettel teli mosolyt. És képes volt vissza mosolyogni.

- Késő van, már lassan 9-óra. A reggeli készen áll - az idősebb kuncogott miközben megsimogatta a másik bal arcát.

- O-Oh? Tényleg? - a magasabb felkelt az ágyból és követte Baekhyunt.

Lementek a konyhába és látta az előkészített szendvicseket az asztalon.

Az idő telt és nem vette észre, hogy Baekhyun már végzett. Általában ez nem így van, de most lassabban evett a kelleténél. Igazából étvágya sem volt.

- Baek... - mondta és megérintette a vállát mikor mosta a tányérokat.

- Igen? - megfordult, hogy lássa mit is fog beszélni.

- Beszélhetünk? Miután befejezted a mosogatást? - Chanyeol el sem tudta hinni, hogy kimondta ezeket a szavakat.

- Uh...persze - megrándult a csinos arca.

Chanyeol gyorsan megette a maradék szendvicset, betette a tálat a mosogatóba nem törődve azzal, hogy elmossa. Egyenesen ment a nappaliba ahol már várta a kisebb.

Megcsinálom...mert nem akarlak elveszíteni örökre...

- Baekhyun - a hangja határozott ahogy a szemébe nézett. De valójában ez egy kicsit ingatag, az idősebb szemei üresek voltak és nehezen próbálta vissza tartani az érzéseit.

- Azt hiszem szakítanunk kell. Legyen vége ennek a kapcsolatnak - végül kimondta.

Chanyeol meg akart halni abban a pillanatban, a teste remegett, a tenyerébe már vérzésig vájta a körmeit. Meg akarta mondani, hogy ez nem igaz és, hogy minden együtt töltött percük több volt mint amit valaha is álmodott magának.

- M-Mi? Sajnálom Channie, azt hiszem azt olvastam az ajkaidról, hogy valami baj van. Én felveszem a készüléket - Baekhyun fanyarul nevetett és fel akart kelni mielőtt Chanyeol vissza nem húzta.

- Nem olvastad rosszul, igazad van. Szakítani akarok veled.

Könnyek áztatták a szemét és megkérdezte: Miért?

- Mert unatkozom veled.

Minden egyes pillanatot élvezek veled.

- Annyira unalmas minden, hogy az már bosszant.

Annyira gyönyörű vagy, és nem tudok mit tenni, de minden másodpercben csak csókolnálak.

- Szégyellem magam, hogy süket a barátom.

Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen erős barátom van, mint te.

- Nem szeretlek többé...

Örökké szeretni foglak...

Megcsinálta, végül csak megcsinálta! Baekhyun nem hal meg, és Chanyeol nem veszíti el őt. A szavai kegyetlenek voltak, és mindig is hibáztatni fogja majd magát érte. Nem akarta őt bántani, de abban biztos volt, hogy minél jobban fájt, annál kevesebb az esélye, hogy Baekhyun utána fog futni, és meghalni. Inkább gyűlölje őt. Az értékes pillanatokat soha sem fogja elfelejteni, azok mindig ott lesznek vele.

Baekhyun tátott szájjal nézett rá, a sokk nyilvánvaló volt az arcán. Chanyeol hátat fordított neki.

- Sajnálom... - suttogta a levegőbe.

Aztán kisétált és becsukta maga mögött az ajtót egy puffanással.

- Megbocsájtok - mert minden okkal történik.

Baekhyun nem hallotta amit Chanyeol mondott korábban; ő nem viselte a készüléket, akkor mégis honnan tudta? Szeretnéd tudni? 

Ez egyszerű. A szíve súgta neki.

Chanyeol futott, ő nem tudta hová csak futott, figyelmen kívül hagyva az összes gyalogost. Még mindig 11:43 és ez arra ösztönözte, hogy gyorsabban fusson. Azt akarta...csak azt akarta, hogy túljusson azon a kereszteződésen. De amikor meghallotta azt az ismerős hangot, nem hitt a fülének.

- Chanyeol! - Baekhyun kiabált mögüle és futott, hogy el tudja kapni.

Nem! Nem egy kellet volna töténnie!

Baekhyun utána rohant, nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy Chanyeol szakított vele, amikre emlékezett az mind arról szólt, hogy mosolyog rá és nevetett, vele együtt. Nem volt nyoma unalmas érzéseknek. Ez az ok semmi, nem lehet csak így vége...ennyire könnyen.

A dudálás szakította félbe a gondolatait; a döbbenet megbénította a testét.

*

- Sajnálom az autó túl erős volt, és ő nem élte túl... - mondta az orvos és lehunyta a szemét.

Az orvos sóhajtott, látszott a szemén a sajnálat. Baekhyun csak zokogott, látta az ő szerelmét ahogy le van takarva egy fehér szövettel; ráborult az ágyra és sírt a mellkasába, sikoltozott neki, hogy ébredjen fel.

- Ébredj fel te idióta! Ne játszd, hogy alszol! Engem nem lehet átverni!

De a nővérek elvitték.

Elment.

Chanyeol elment.

Örökre.

Chanyeol vissza lökte az útról Baekhyunt és az eredmény ez lett. Baek azonnal hívta a mentőket annak ellenére, hogy nem viselte a készüléket; csak annyit mondott, hogy hol van és, hogy segítségre van szüksége.

Azon a napon volt az évfordulójuk és Baekhyun megakarta lepni Chanyeolt egy pár nyaklánccal mikor félrehívta beszélni, de érezte, hogy valami nincs rendben.

Miért ezen a napon? Nem kellene, hogy boldogok legyenek? Azok az édes ígérgetések...

Fáradt volt haza menni, szinte észre se vette, és sírva elaludt egy padon.

Baekhyun állt a sötétben, egyáltalán nem látott semmit. Majd hirtelen a semmiből rengeteg fény jelent meg és felé repült. Meghátrált félelmében, úgy érezte, hogy nem normális: hallotta a fény hangját.

- Ki vagy te? - kérdezte enyhe remegéssel a hangjában.

- Nem lényeg ki vagyok. De tudok érted tenni valamit Baekhyun.

- Mi vagy te? És honnan tudod a nevem? -  feltette megint a kérdést.

- Elérhetem, hogy vissza menj a múltba, és megváltoztass mindent. Egy feltétellel: az életed az, amivel fizetned kell később. De semmire nem fogsz emlékezni, ami már megtörtént a halála után.

- Akkor mégis, min tudnék így változtatni?

- Mindenki a saját hibájából tanul - mikor nem hallott mást csak a saját levegő vételét, úgy gondolta ennyivel le is zárta a dolgot.

Baekhyun habozott, annyi minden kavargott a fejében. Ami ennél is fontosabb, miért tenné ezt érte? De eszébe jutott Chanyeol, nem tudna nélküle élni tovább, így beleegyezett.

- Elfogadom - suttogta.

- Rendben.

Baekhyun felébredt az ismerős karok közt; az eső ömlött az égből hangosan csattanva a fémkorláton. Ültek az erkély ajtóban, felemelte a fejét amint meghallotta a kis vibrációt, ami a nagyobb mellkasából jött.

- Semmi, csak nagyon szerelek - Chanyeol mondta, majd megcsókolta.

De Ja Vu.